POV: Hanyagoló szülő vagy.

- Ezt... ezt nem hiszem el - kerekedett ki E nővérem szeme, amikor tegnap meséltem neki a sztorit. - A két gyerek... egyedül a... lakásban, kaját is maguknak... két hétig??

- Igen, ráadásul elég tré az a környék, és szemetet (gyorskaját) esznek, ahogy mesélik. R (a párom) beteg, nem tudott hozzájuk felugrani, most kb másfél nap a nagyszülőknél, oszt ennyi - bólintottam szomorúan. Mert még mindig a hitetlenkedés és a szomorúság liminálvonalán táncolnak az érzelmeim ez ügyben.

- Egyszerűen... ilyet nem lehet csinálni - kapkodta E a levegőt.

Kibaszottul vékony határvonal, igazi törékeny liliomszál-derekú liminál-mezsgye fut az énidőre fókuszáló, divatosan hedonista lazaság és a rád bízott gyerekéletek kártékony hanyagolása közt.

És porrá is lett a szememben egy másik liminália: eddig ugyanis hittem abban, hogy a Pompázatos Primadonna ugyan egy Sötét Tetrád-típusú kártékony lény, de a párja - az én párom bátyja - azért viszonylag normális, stabil, szerető családi mintákat továbbvivő, felelős apa. Hát... nem az.

Baszki, ez nagyon gáz.

Oké. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja - ezzel az alapvetéssel alapvetően egyetértek.

KIVÉVE, ha a pénzköltés nyomán olyan folyamat valósul meg, amely más ember - főleg gyerek - testi-lelki-erkölcsi kárához vezet. Például magára hagyni két gyereket két hétre, mert szerintetek ez oké. Nem, nem oké. És nem, nem elég idősek ehhez, csak az egyiket már teljesen parentifikáltátok, T. Szülők, M&M. 

(Remélem, ez a "parentifikáció" kifejezés nem okoz neked olyan gondot, mint anno a "gyűlöletbeszéd" szó dekódolása, kedves M.)

-

- Én a Kisebbiket sajnálom, de nagyon - jegyezte meg a párom nagyon szomorúan. Én épp a levegőt kapkodtam, mert akkor tudtam meg, hogy két hétre piff, ott vannak hagyva az unokaöccsei a maguk kínjára.

- Igen, ő a sérülékenyebb, de ne felejtsd el, hogy a Nagyobbik se felnőtt. Felnőttes, de még gyerek - teszem hozzá, amint kissé magamhoz térek.

Érzékeny párom bólint, érzem a harmóniát a gondolataink között. Más körülmények között kifejezném, hogy ezek a pillanatok mindig jólesnek, de most más jut eszembe.

- És a szüleid mit szólnak?

- Ugyanez a véleményük - szól keserűen.

--

Nem légből kapott a válasza. Bár igyekszem kerülni a Pompázatos Primadonna témáját, ha párom szüleinél beszélgetünk (sőt kimegyek a szobából, ha kihangosítják a körtelefont, és meghallom azt a rikácsoló szörnyű hangot) mégis néha elszakad a békesség cérnája a szülőknél, ha az unokák sorsa szóba kerül.

- Nagyon nem jó, hogy M ilyen irányba ment el - fogalmaz szomorúan, diplomatikusan a párom anyukája. 

M, az unokák anyja, hanyagoló irányba ment el, mindannyian tudjuk. És vitte a párját is. 

Mert őt is hanyagolták kiskorában. (Olyan is lett... és ez tragédia a környezetére nézve.)

---

Két hét, M? Hogy a világ naposabbik felén mereszd a valagadat á la Ízek-imák-szerelmek? Két hét?! Két teljes hét nagyon sok idő. Egy hét az még valahol a koccos határon belül lenne, ha mondjuk a Nagyobbik már felnőttebb lenne, és/vagy részben a nagyszülőknél lehetne a Kisebbik.

-----

Teljes szívemből sajnálom ezeket a gyerekeket. 

Gebedj meg, "kedves" Anyuka, és szégyelld magad, "kedves" Apuka. Hanyagoló, kártékony párocska vagytok. Te pedig, Sötét Tetrád Primadonna, felülrá vérbeli szadista is vagy - ez az a bizonyos plusz egy vonás a Sötét Triádhoz képest. 

Biztos szépen süti a távol-keleti napocska a szadista, lelketlen pofádat, nem is szégyenedben pirulsz.