Reggelimi
Hála.
A gyengéd napsütésért.
A hosszú hétvégéért.
Az ősz szépségéért.
Az elkényeztetett érzékeinkért.
Azért, hogy kapcsolódhatunk azokhoz, akik fontosak.
Azért, hogy a mérgező szálakat sikeresen elvarrtam.
Az egészségünkért.
Felkészülünk.
Lassabb. Limitált.
Különös dologra jöttem rá: épp fordítva működöm, mint a legtöbb ember. Nekem a cselekvés, a végrehajtási funkciók (extroverted efficiency) haladnak limináliák mentén, az érzelmi megélés terén viszont a maximális, végletes megélés megy ösztönből. A legtöbb embernél - vagyis, mondjuk ki, az extrovertáltaknál - ez épp fordítva huzalozott. Ők az érzelmek bensőséges megélése helyett liminálnak, míg a cselekvési sémáik maximalisták, gyakran végletesek. (Ez az a bizonyos "addig fel nem állok, míg ezt végig nem csináltam"). Ebből fakadtak az ilyen és ehhez hasonló kedves megjegyzések felém: Miattad félóránként meg kellett állni! Mit lazsálsz? Fejezd be, nem vagyunk készen. És még sorolhatnám. Egészen addig, míg Édesapám segítőjeként kezdtem dolgozni (Isten áldja meg azért, hogy ő nem ilyen!), a fenti mentalitás határozta meg az alapvetően negatív énképemet. Szóval, én lusta vagyok, lassú és nem hatékony, nem elég hasznos - gondoltam. Micsoda üzenet ez egy ember felé! Ele...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése