Csilicsali csalavári csalalálé: család-limináliák

 A család az emberi lét egyik legkülönlegesebb, legtrükkösebb - és még egy sor leg... - rendszere. Én, aki pedig a végletekig bizalmatlan vagyok minden rendszerrel szemben, a végletekig hűséges vagyok a családomhoz.

Egy feltétellel: hogy nem csalnak bele a rendszerbe. Hogy nem mennek neki durván, ököllel a családi érzés finoman szűrő, liminális membránfalának. Hogy nem élnek vissza csalárdul a többi családtag szociobiológiai bizalmával. 

Két ilyen csalárd eset fordult eddig elő, egyik az alap-, másik a választott családomban. Nyereség- és hatalomvágy motiválta a két csalárd ember aljas viselkedését. És kihúzták nálam a soha többé kártyát. Ezt neveztem el Omega-pontnak.

Életemnek ahhoz a szakaszához értem, ahol megtanultam teljes szívvel szeretni önmagam (mindhárom énállapotommal együtt). Egész pontosan egy kormányablakban világosodtam meg e témában, midőn életem leggázabb szig fényképével találtam magam szemközt - és elfogadtam. Ott fog virítani a nyavalyás igazolványomon évekig. Ez vagyok ugyanis én, most. Double chins and belly rolls and all.

És szeretem magam. Így. Is.

Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy aki sok évi munkával kézhez tudja venni nemcsak testi, de lelki kinézetének pillanatképeit, aki a sok karc és tökéletlenség tudatában is képes azt mondani magának: szeretlek! - az nem tud többé csalárd lenni.

Nincs szükség sem hazudozásra, sem csalárd taktikákra egy jól működő családban. Nincs szükség öntelt "csalárdanyákra", akiknek szeretettel érlelt terményt ajánlanak fel, és akik foghegyről csak annyit válaszolnak vissza: ja kösz, én nem főzök! Vagy érdekes értékrendszerű "csalárdapákra", akik egy bonyolult családjogi helyzetben csak annyit mondanak testvéreiknek: mi közöd hozzá?

A család csendes szentsége alól húzzák ki magukat ezek a szerencsétlen csalárdok. Örök kívülállók. A szétvert család-liminália Deres Északi Falán töltik nem múló szolgálati idejüket. 

Vacog a lelkük.

Iszonyú lehet.